"Úgy szeretném felkutatni, körbevinni, megmutatni mindent, ami szép, miben szíved-lelked gyönyörködnék. Annyi szép van. Annyi kis csoda..."

Örülnünk kellene

 "Örülnünk kellene minden percnek, amelyet megadott az ég,

megcsodálni az erdőt, a rétet, s szeretni mindent, ami szép.

A fodrozódó víz tükrében, mikor még szunnyad a világ,

hallgatni, ahogy suttog az erdő, mikor a szél muzsikál."

(Meggyesi Éva: Örülnünk kellene - versrészlet)




Vigyázz a szóra

 Vigyázz a szóra

Ne bántsd meg az édesanyád sem szóval, sem tettel,

mert nem is sejted mily nagy hibát, követhetsz el ezzel,

hiszen minden egyes bántó szó, azt a fáradt szívet éri,

melynek csendesülő dobbanása a te életed védi.

Gondolj arra, hogy a sértés mily nagy sebet ejt,

ha tudja, fájdalmát az okozza, kit szeretve nevelt,

akiért lelkét is eladná, akiért ölni volna képes,

akinek lába elé szórná a világmindenséget.

Tudd, egy napon, ha már édesanyád csak emlékedben él,

minden bántás, minden rossz tett lelked égeté,

mert nem hagy az a gyötrő kín, s  az a belső szenvedés,

mit akkor érzel,  ha ez a szerető szív már nem lehet tiéd.

Kun Magdolna




HALLOD-E, TE TÜKÖRKÉPEM


Hallod-e, te tükörképem,

Apukám volt ilyen éppen.

Ne mocorogj, maradj szépen,

Mint nagyanyám régi képen.

Az ő arcuk az én arcom,

Ők álmodnak, ha én alszom,

Az ő szemük az én szemem,

A fejükkel emlékezem.

Fenn élnek ők a padláson,

A határba mind kilásson.

Kinn élnek a temetőben,

Ha kiszöknek énbelőlem.

Énbelőlem bár kilépnek,

Éjjel-nappal velem élnek,

A fejemet simogatják,

A vállamat lapogatják.

Lapogatják a vállamat,

Alusznak a szívem alatt.

Ha lefekszem, ha felkelek,

Kezük fogom, mint egy gyerek.

Ha én nézek, ők is néznek,

Esznek velem lépesmézet.

Ha én megyek, ők is mennek

Útjain a végtelennek.

(Lackfi János)




Szívem falán

SZÍVEM FALÁN


Szívem falán a gond sötétlik,

Egy árny a hófehér falon:

Óh, megöregszel te is egyszer,

Én édes, szőke angyalom.

.

A szőke haj ezüstre válik,

Barázdás lesz a homlokod,

És csókos ajkad pírja elvész

S a szíved halkabban dobog.

.

És benne mélyen eltemetve

A régi, régi szerelem,

És szenvedélytelen, szelíden

Fogsz társalogni énvelem.

.

Igérd meg azt, hogy kezed akkor

Kezemből vissza nem veszed,

S szeretni fogsz majd akkor is még,

Mikor már én is vén leszek.

.

Igérd meg azt, hogy megbocsátod,

Hogy oly nagyon szerettelek,

Hogy rácsókoltam ajakadra

Sok év alatt a zord telet.

.

Igérd meg azt, hogy megbocsátod,

Hogy elhervadtál keblemen,

Hogy másnak senkije se voltál,

Csak nékem voltál mindenem.

.

Igérd meg azt, hogy szemrehányást

Szíved magadba nem fogad

S nem kéri tőlem soha vissza

Aranyos ifjúságodat.


(Heltai Jenő)




Búcsúzás

Búcsúzás

„Aztán vigyázz! Jó egészséget!”

– Ne aggódj, ne légy ideges! –

Búcsúzunk. Még sokáig nézlek,

s Te még sokáig integetsz.

Szánva, értőn, nevetve néznek,

bólintanak az emberek.

.

Mennék, – de most minden lépésnek

szívembe botló súlya van.

Milyen is voltál? – Visszanézek,

s látod? – Rád intek boldogan.

És bátorító nevetésed

fényével bíztatom magam.

.

Aztán visszafordulok újra,

már kalapom is lengetem,

és legkedvesebb nótám fújva

vidítlak, pedig – Istenem –

a szememet a könny elfutja

s lassú kéz szorítja szívem.

.

Megyek tovább, feljebb a hegyre,

lásd: – bírom én, szinte futok.

Hahó! és integetek egyre –

– s valami sósba kóstolok.

Erőltetem arcom nevetve,

pedig belül már zokogok.

.

De jó, hogy mindezt Te nem látod.

Már messze vagy én drága kis

barna gerlém; – kendő a zászlód:

vígasztal; s kiáltsz, bátorítsz.

– Csak már olyan sokáig állsz ott.

Lehet, hogy közben sírsz Te is?!…


( Váci Mihály)




Öregasszony

Öregasszony 

    Nekünk nagy ez a ház fiam,

    az ürességtől megreped akár a téli ég,

    kicsi hízót ölünk, kicsi lábasba főzünk,

    kicsi életet élünk édesem,

    csak ez a világ olyan végtelen,

    s te vagy legtávolabb.

    Ha látom az árva tányérokat fiam,

    mindig rád gondolok,

    ha látom a nagy bödönöket,

    a nagy fazekakat,

    te jutsz eszembe.

    Ha látom a harmadik ágyat,

    kicsordul a könnyem,

    ha végigmegyek kamrán és szobán,

    világot jártam érted azt hiszem,

    hogy megtaláljalak.

    Ha csillag lennél, látnálak fiam,

    ha csillag lennél, kisütnél minden este,

    nem feküdnék le oly korán,

    kiállnék a kapu elé,

    ahogyan várni szoktalak.

    Könnyembe rejtenélek el,

    te legszebb fényű csillagom,

    hosszan néznélek, hogy behunyt

    szemem mögött is lássalak.

( Ágh István)




Nőnapi köszöntő

 Nőnapi köszöntő

Drága anyám,

nem tudom az égben nyílnak-e virágok,

és érezhető-e édes illatuk,

de azt tudom, én ma is úgy gondolok rád,

és ugyanúgy köszöntelek téged,

mint mikor pöttyös kötényedbe bújtam,

hogy érezni véljem azt az édes melegséget,

mely őrizte, védte bennem

az irántad való gyermeki hűséget.

Drága anyám,

nem tudom ott fenn van-e kacagás,

és mesélnek e nektek szép történetet,

melyek a múltról szólnak, és mind-mindazokról,

kik itt a földön nagyon szerettek.

Én csak azt az egyet tudom, de azt biztosan,

hogyha nincs is ünnepnap ott fenn a magasban,

itt lenn akkor is úgy emlékezem,

mintha még most is itt lennél velem,

és kezed simogatván újra mondhatnám,

boldog Nőnapot drága jó anyám.

(Kun Magdolna)


(Nyugalma legyen csedes minden nőnek, aki fent ünnepeli a Nők napját a magas égben.)


Anyámat a szíve vitte el

 Anyámat a szíve vitte el

Azt mondják anyámat, a szíve vitte el.

Az a szív mely egykor értem lüktetett,

s értem fájt minden olyan percet,

amibe az élet belekönnyezett.

Azt mondják anyám sokszor látták sírni,

mikor arról beszéltek, mily jó gyermek vagyok,

olyan gyermek, ki sosem szégyellte

azt az érző lelket, mit Istentől kapott.

Azt mondják az Ő lelke is fényes csillag lett,

s fentről mosolyog rám minden éjszakán,

mikor felhőn szálló sóhajom az égre leheli,

- az élet ajándéka te voltál anyám-

Ma már nem mesélnek anyámról ismerősei,

feledésbe merült tüneményes léte,

csak én vagyok még, én, ki minden egyes nap

visszahozza őt az élet mezsgyéjére.

(Kun Magdolna)



Látható az Isten


 Fűben, virágban, dalban, fában,

születésben és elmúlásban,

mosolyban, könnyben, porban, kincsben,

ahol sötét van, ahol fény ég,

nincs oly magasság, nincs oly mélység,

amiben Ő benne nincsen.

Arasznyi életünk alatt

nincs egy csalóka pillanat,

mikor ne lenne látható az Isten.

De jaj annak, ki meglátásra vak,

s szeme elé a fény korlátja nőtt.

Az csak olyankor látja őt,

mikor leszállni fél az álom:

Ítéletes, Zivataros,

villám-világos éjszakákon.

(Wass Albert)



Utazás a Balaton körül

 „Sohasem felejtem el azt a pillanatot,

Amikor ezt a tündérországot megláttam….

Megálltam, mintha lábam gyökeret vert volna,

Lelkemet ihlet, gyönyör ragadta el.

Soha nem láttam még ehhez hasonló gyönyörű tüneményt,”

(Eötvös Károly)




A Balaton


Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,

égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!

Arcát a hold benned elmélázva nézi,

s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.


Leülök egy kőre s elmerengek hosszan

az éjjeli csendben az alvó fa alatt.

Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom:

Balatont álmodom s melléje magamat.


( Gárdonyi Géza)





Ölelsz-e még

 Ölelsz-e még akkor

Ha majd a sötétség árnyai mellénk szegődnek,

és reszketeggé teszik ráncos kezünket,

olyannak látsz-e mint akkor hajdanán,

mikor csókjaidtól volt tűzforró a szám.

Ha már sérült tudatom nem emlékezik,

és fájni sem fájja többé az élet sebeit,

vigyázod-e velem azokat a jelenperceket,

ami kettőnknek még elrendeltetett.

Ha majd kibontott hajamon nem csillan több fény,

s mosoly sem nyit utat ajkam szegletén

ölelsz-e még akkor és simítod-e arcom,

addig amíg rám nem terül a csillagfényes alkony.

Ha majd szoros kötelékünk lazulásra vágyik,

mert szivárványt fon bele egy másik dobbanás is,

őrzöd-e hűségét annak a sok együtt töltött évnek,

amibe kettőnk sorsa mélyen beleégett.

Vagy minden, ami voltam

el lesz feledve,

s csak szálló porszem leszek

szélnek eresztve.

(Kun Magdolna)




Levegőt, szabadságot

 A levegőt s a szabadságot csak akkor érezzük, ha nincs.

(Weöres Sándor)


Én Istenem, gyógyíts meg engemet!

 Gyógyíts meg!

 

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!

Nézd: elszárad a fám

A testem-lelkem fája...

De épek még a gyökerek talán.

A tompa, tunya tespedés alatt,

Gyökereimben: érzem magamat,

És ott zsong millió melódiám.

 

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!

Hiszen - nem is éltem igazában.

Csak úgy éltem, mint lepke a bábban,

Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben:

Rólam gondolt roppant gondolatod

Torz árnyékaképpen.

 

Egy kóbor szellő néha-néha

Valami balzsam illatot hozott.

Akkor megéreztem: ez az élet,

S megéreztem a Te közelléted, -

S maradtam mégis torz és átkozott.

 

Én Istenem, gyógyíts meg engemet.

Én szeretni és adni akarok:

Egy harmatcseppért is - tengereket.

S most tengereket látok felém jönni,

És nem maradt egy könnyem - megköszönni.


(Reményik Sándor)



 

Uram, kérlek, sétálj át házamon!

Aranyosi Ervin: Uram, kérlek, sétálj át házamon!

Uram, kérlek, sétálj át házamon!
Vidd el fájdalmam, oldd fel a bánatom!
Add hogy a létben boldogabb legyek!
Segíts tanulni, hogy kedvedre tegyek.
Ó, nem csak megfelelni vágyom én,
csak tenni dolgom, önként és könnyedén,
hogy a világ vidámabb hely legyen,
s ne uralkodjon ember, emberen.
Ó, jó Uram, nem várok új csodát,
csak legyen itt is úgy, mint odaát.
Jusson a Földre elég tiszta fény,
lehessen több a hívő, tiszta lény.
Én nem hiszem, létünknek ára van,
hogy nem lehet álmunk határtalan,
hogy a szeretet pénzben mérhető,
vagy nyitott szívvel el nem érhető!
Uram, engedd, hogy eszközöd legyek,
minden szavam töltse meg szeretet,
s úgy mint magot, igédet szórva szét,
legyen hasznos a vers, a szóbeszéd!
Hadd nyissam végre fel a szemeket,
az élet célja csak a szeretet!
S nem kell se harc, se véres küzdelem,
annak, ki így él, majd együtt, velem.
Uram, kérlek, sétálj át házamon!
A lét ne legyen teher vállamon,
élhessek végre szabadon, boldogan,
s kövessék léptem a Földön oly sokan!



Álmok után

Gyermek vagyok. Temetőben
Tarka szárnyú pillangókat kergetek,
Átrohanok könnyű szívvel
Sok besüppedt, elfelejtett sír felett.
Gyermek vagyok. Megfürösztöm
A ragyogó napsugárban lelkemet,
Nem látom a hervasztó őszt,
Csak a fényes, napsugáros életet.
Gyermek vagyok, kinek lelkén
Minden napfény, minden sugár átragyog,
Eltemetek, elfelejtek
Minden sebet, minden régi bánatot.
Gyermek-szívvel elfelejtem,
Hogy csalóka, ámító az őszi fény
És hogy engem megcsalt eddig
Minden álom, minden tündöklő remény.
Gyermek vagyok: temetőben
Tarka szárnyú pillangókat kergetek
S álmaimnak temetőjén
Csalogató álmok után sietek…
(Ady Endre)


Isten


Hogyha golyóznak a gyerekek, 
az isten köztük ott ténfereg.
S ha egy a szemét nagyra nyitja,
golyólyát ő lyukba gurítja.

Ő sohase gondol magára,
de nagyon ügyel a világra.
A lányokat ő csinosítja, 
friss széllel arcuk pirosítja.

Ő vigyáz a tiszta cipőre,
az utcán is kitér előre.
nem tolakszik és nem verekszik,
ha alszunk, csöndesen lefekszik.

Gondolatban tán nem is hittem.
De mikor egy nagy zsákot vittem
s ledobván, ráültem a zsákra,
a testem akkor is őt látta.

Most már tudom őt mindenképpen,
minden dolgában tetten értem.
S tudom is,miért szeret engem -
tetten értem az én szívemben.

(József Attila)


Ki a legszebb a világon?


Tündöklésem szép idején
nem néztem a tükörbe én,
két kisgyerek szemefénye
volt az arcom tükörképe,
s szólt a szívem: - Édes lányom,
ki a legszebb a világon?
- Te vagy a legszebb, anyám,
hidd el nékem igazán!

- Édes fiam, mondd meg nékem:
ki a legszebb e vidéken?
- Édesanyám, Kedvesem,
nincs nálad szebb, senki sem! -
Csillagtükrön néztem arcom,
mint egy tündér királyasszony,
aki hol volt... hol nem volt...
de ez nagyon régen volt.

Fiam elment messzeségbe,
nem nézhetek a szemébe,
s másnak mondja: - Kedvesem,
nincs nálad szebb senki sem!...
Kislányomból kisasszonyka,
csillagszeme rám ragyogja,
mint egy fényes tükörkép:
- Szebb a jóság, mint a szép!

Tó tükréhez megyek s kérdem,
ki a legszebb a vidéken?...
Tó tükrét a szél kavarja,
arcom girbe-gurba rajta...
- Hamis a tó! - Futok messze,
csorba tükör a kezembe,
csorba tükör felel nékem:
- Nem az vagy már, aki régen!

Kedves, öreg Szülőanyám,
Te mondjad meg, de igazán,
elhervadtam, csúnya vagyok?
Édesanyám szeme ragyog:
- Hidd el nékem, édes lányom,
te vagy a legszebb a világon...
S ahogy szólott, könnye fénylett,
arcom benne tündérszép lett.

(Várnai Zseni)



Nehéz a szívünk


Az arcodat ne mutasd szomorúnak.
Ne lássa senki, mi az, amit eltűrt.
Jobban kellene szeretni magunkat,
hiszen mi már nagyon kiérdemeltük.
A szíveink egymásra zúzva hulltak,
eggyé forrasztó sors zuhog felettünk.
Sebeinkért szeretjük már a múltat;
és a jövőt: - lesz mit felemlegetnünk.
Most itt ülünk. Kedves, Te szomorú vagy.
Az arcom nem mutatja, amit eltűrt.
Nehéz a szívünk, mert nem könnyű búnak
ütése alatt ragyog a szerelmünk.
Egymást szeressük már - ne csak magunkat
Hiszen mi már nagyon megérdemeljük.

(Váci Mihály)


Az élet nagy terhe


Felnőtt fejjel már másképp látom őt,
a legszentebb embert, az Istenáldott nőt.
aki úgy viselte el szíve fájdalmát,
hogy sosem mosta könny szelíd orcáját.

Mert, anyám, nem nyitotta panaszra a száját,
így senki sem láthatta belső zokogását,
sem azt, mikor szép lelkét szilánkokra törték
azok, kik nagyságát sosem értékelték.

Ma már én is rádöbbentem azon dolgokra,
mennyi könnyet elrejt egy anya mosolya,
s mennyi-mennyi keserűség sebzi át szívét,
míg levetheti magáról az élet nagy terhét.

(Kun Magdolna)



Tanács

Kiket szeretsz s akik szeretnek
Ha bántanak, ha megsebeznek;
Ne haragudj' rájok sokáig!
De öntsd ki szíved', s ha letörléd
A fájdalom kicsordult könnyét:
Bocsáss meg! Hidd, enyhedre válik.

Oh egymást hányszor félreértjük,
Szeretteinket hányszor sértjük,
Bár szívünk éppen nem akarja.
Mi is talán vérzünk a sebben,
Nekünk is fáj, még élesebben,
De büszkeségünk be nem vallja.

Ne légy te büszke, légy őszinte,
Hived legott azzá lesz szinte,
Oszlik gyanú, megenyhül bánat;
Oly váratlan jöhet halálunk
S ha egymástól haraggal válunk,
A sírnál késő a bocsánat!

(Gyulai Pál)



CSAK MOSOLYÁT NE FELEDD ÉDESANYÁDNAK

Csak a mosolyát ne feled édesanyádnak
Ha rögös útjait járod a világnak,
Ha sötét fellegek borítják be életed,
És szerte foszlik majd minden reményed.

Vésznek ostora rajtad hogyha csattan,
Bánat virága nyílik az ablakban,
Fájdalmak tengerén süllyedő hajóban,
Jó anyád mosolyát lássad a távolban.

Kísérjen e mosoly minden örömödben,
Ha boldogság mosolya csillog a szemedben.
Szerencse csillaga mikor reád ragyog,
Amikor békében telik minden napod.

Teljes lesz akkor minden boldogságod,
Az élet útjait biztosabban járod,
A béke angyala lakik a lelkedben,
Ha Édesanyád mosolyát őrzöd a szívedben.


Panasz és vigasz

Szörny hirekbe vakulva-süketülve
indultam… Zeng a hegy, a nap
ragyog, de folyton elakad,
elakad a szivem s a lábam,
és hallva vig dalokat
szinte elsirom magamat:
Boldog tücskök, szerelmes madarak,
hát ti is vagytok a világon?
Vagytok még ti is? Megvagytok? A dal zeng.
Megvagytok? – kérdem ujra, meg
ujra, mintha a szivemet
biztatnám hinni: Vagytok ugye?! Mégis!
S elönt, mint jó könny a szemet,
a melegítő szeretet,
hogy maradt még, hogy van még valahol
a harcon kívül, van egyéb is.
Van, van, – súgom (vagy talán gondolom csak)
és mintha túlcsapna szegény
testemen az édes remény,
hogy a jónak sincs soha vége:
a külső öröm már az én
dalomként visszhangzik felém
s elhiteti, hogy odabent nem is
oly nagy a sziv keserüsége.
És felsóhajtok, sohsincs veszve minden,
hisz ahogy az örök panaszt,
magam teremtem a vigaszt:
azt, hogy észreveszem a szépet,
azt, hogy látom és hallom, azt,
hogy még utánzom a tavaszt
s beszélek, mint ti, tücskök, madarak,
ági-füvi kis hős zenészek!
(Szabó Lőrinc)



ISTEN OLTÓ-KÉSE


Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.
Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.
Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szivembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.
Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom.
(Tóth Árpád)





Éveim

Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.
Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.
Mikor azután ötven lettem,
– de csak negyvenkilencet mondtam -,
ma már tudom, – én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.
És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek…
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.
Mindegy volt már, hogy meddig élek,
– sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.
Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.
Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, – tán’ mindörökre!
(Várnai Zseni)


Lehetetlen bakancslista

Szeretnék indián lenni egy évre,
szeretnék házakat festeni kékre.
Szeretnék éjszaka úszni egy tóban,
szeretnék hinni az örökké szóban.
Virágos busszal világot járni.
sohasem fáradni, sohasem fájni.
Szeretném ha bokáig érne a hajam,
szeretném jobban szeretni magam.
Szeretnék egy évre szerzetesnek állni,
sötét kis szobában csendben meditálni
és amikor ültem kis szobámban eleget,
szeretnék nagyon, nagyon sok gyereket.
Szeretném újra anyámat ölelni,
szeretnék minden kérdésre felelni.
Szeretnék sírókat megnevettetni,
József Attilának barátja lenni.
Szeretnék ültetni cseresznyefákat,
cseresznyefa ágán lóbálni a lábam,
a cseresznye magokat messzire köpködni,
föld felett angyalként könnyedén röpködni.
Szeretnék jót látni az emberek szemében,
szeretnék ülni a Jóisten ölében.
Szeretném a Földet a Holdról látni,
szeretnék mindig türelemmel várni.
Szeretnék egyszer Van Gogh -gal festeni,
szeretnék mindenkit egyformán szeretni.
Szeretnék Gandhi -val egy asztalnál ülni,
halkan beszélgetni és teát szürcsölni,
miközben minden az, aminek látszik,
s a Nap éppen naplementét játszik.
Kint egy tehénke kérődzik csendesen,
nőnek a virágok erőszakmentesen.
Ülünk öreg házasok, kéz a kézbe '
az ajtónkon hirtelen Szent Ferenc néz be.
„Adj Isten!”- kacsint ránk s pödri a bajuszát,
s leoldja lassan porlepte saruját.
Leül az asztalhoz, tölt egy kis vizet,
vállán tarka madárka piheg.
Lábához hízelegve dorombol a cirmos,
mennyország illatát szaglássza biztos.
Szent Ferenc kedvesen végigsimogatja,
fénylő glóriáját megigazítgatja.
Glóriája körül repked egy kis lepke,
nincsen neki onnan elrepülni kedve.
De leszáll mégis, elfáradt a teste
s a szobába lassan bekúszik az este.
Álomból valóság, valóságból álom,
a fele sem igaz, mind csak kitalálom.
Szent Ferenc nélkül ülök a sötétben,
nem fogja senki kezemet kezében.
Csak játszom a képekkel, ringatom a lelkem,
szeretném ha valaki meglátna most engem.
Szeretnék az asztalra tiszta abroszt tenni,
szeretnék újra kisgyerek lenni.
Szeretném ha az út végén valaki várna,
szeretnék lenni valaki álma.
(Andrássy Réka)



Utazás a Balaton körül

Az ég s a Balaton vize együtt sír és együtt nevet, 
együtt derül és együtt borul, együtt mosolyog, együtt haragszik. Mint a hű szeretők és igaz hitvesek.  
Ha az egyiknek nézel a szemébe: tudod már, mi van a másikban is.  
(Eötvös Károly)




Csepeli Szabó Béla: BÚZASZEM Örökség, fiamnak

EGY BÚZASZEM:

fiam, ezt hagyom íme rád,
benne dobpergést, halk zenét,
frissen-sült kenyér illatát,
tüzes kemencék énekét.
Hidd el fiam, hogy nem kevés ez:
egy búzaszem. Ért szót vele,
s eljutsz a dolgok lényegéhez,
a teremtés sűrűibe.
Édes fiam, vedd hát kezedbe:
ez a a búzaszem - a hazád.
A Nap kalásza reszket benne,
s a szőke Föld néz vissza rád.

EGY BÚZASZEM:

és benne - minden.
Legendák, Élet és halál.
Bölcsőjében a gyermek-isten
ember-anyja mellére vár...
... De Máriának futni kellett
s elapadt éltető teje, -
Kánaán arcán búza pergett
s Józsefnek nem volt kenyere.
Egy búzaszem - tengernyi képpel
a történelem tenyerén:
parázsban szántó faekékkel
fellahok vergődnek körém.
Egyiptom éhe, szomja, földje
kiált e búzaszemen át,
s ostor-esőkkel megvert, görbe,
kenyérért küzdő páriák.
A nép, a jámbor, egyszerű nép,
a változó és halhatatlan,
viszi roppant búzakeresztjét
e Földgolyó-nagy búzamagban:
megy halálba s feltámadásba,
Hófehér Bárány, roskadozva,
s Fekete Kos vérében ázva
önmaga szívét veti porba...
ez a búzaszem vágy és élet
szilaj egymásba-szakadása,
békés, szerelmes nemzedékek
ölelkezése, aratása, -
marokszedő szép ősanyáink
gyúltak venyige-táncra benne,
s legénykedő, víg ősapáink
gyürkőztek nászra, győzelemre.
E búzaszemben tűzkakas fut
s lángtőgyű csordák keveregnek,
s kaszapengék nyitnak kaput
csillagot-rúgó méneseknek.

EGY BÚZASZEM:

és benne - minden.
Fellázadt szívek, térdgolyók,
tüzes trónján a paraszt-isten,
s kepéken szülő asszonyok, -
Fiam, figyelj a pirkadatba,
gyújtsd magadba minden tüzét:
e búzaszemből Dózsa arca,
Petőfi, Lenin néz feléd,
s íme, háborúk, forradalmak
roppant vörös vetése ring,
s gonosz rendek, széttört hatalmak
nyögik a nép csapásait...
Ki tudhatná, hány nemzedék
munkája, harca él fiam,
a megszegett Nagy Őszi Ég
kenyérízű csodáiban ? -

ÉDES FIAM, te jól tudom, már
új csodák vonzásában élsz,
s nem a régi paraszti táj,
de gépcsodák nyelvén beszélsz,
mégis fiam, úgy vidd e dalt,
az ősi lét tűzcseppjeit,
mint vérpezsdítő jó italt,
s anyaföldünk forrásait, -
mert nélkülük jaj, megszakad,
elapad benned az erő,
s nagy kő- és fémkazlaidat
semmivé csépli az Idő...
És Ő is - Ő - e búzamag,
mit Április szele vetett,
csak úgy hajt dús kalászokat,
ha szíveddel melengeted...

EGY BÚZASZEM:

s nézd, benne mélyen,
fel-feldereng egy tiszta nyár,
melynek suhogó sűrűjében
álmaink piros malma jár.

EGY BÚZASZEM:

fiam, ezt hagyom íme rád,
élő szívem földjét, egét,
kemencék pattogó dalát,
dobpergést, halk zenét,
s hazám széljárt mezőin át
egy malom énekét.

Ne csüggedj, Atlasz című kötetből (1973.)


Az egész magyar költészet egyik legerősebb versszaka


...
Közönyös a világ... az ember
Önző, falékony húsdarab,
Mikép a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász s - harap.
S ha elsöpört egy ivadékot
Ama vén kertész, a halál,
Más kél megint, ha nem rosszabb, de
Nem is jobb a tavalyinál.
(Arany János: Kertben, részlet)



Uram, segíts,

hogy ne engedjek utat az aggódásnak, mikor gyermekem életének új szakaszába lép. Adj, kérlek, biztonságérzetet adó hitet, hogy soha ne kételkedjem abban, hogy Te mindig ott vagy velük. Jézus nevében, Ámen.
(Csendes Percek Istennel - Virtuális Kávézó Nőknek)


Hej, tulipán, tulipán

Az életem nem vidám
Édes íze keserű
Ritka vendég a derű
Azt mondta az én anyám
Ez a hely az én hazám
Ide jöttem világra
Remélem, nem hiába
Tiszta szívem szomorú
Mért kell ez a háború
Mért nem élünk csendesen
Békében, szégyentelen
Csalhatatlan nem vagyok
Mondom, amit mondhatok
Nem vagyok se rossz, se jó
Országos városlakó
Itt van az én otthonom
Becsülettel dolgozom
Amit tudok, megteszem
Mégsem jó az életem
Hej, tulipán, tulipán
Ez a hely az én hazám
Ide jöttem világra
Remélem, nem hiába.
(Bródy János)

 

Azt kapod vissza egyszer ...

Mit mondasz Krisztusról? - ez a kérdés,
ez dönti el jelened és jövődet.
Itt nincs helye a tétovázásnak,
mivel egyszer itt hagyod a földet!
Ha Felőle nincs meggyőződésed,
lehet-e bármiről egyáltalán?
Hogy te szereted vagy megveted Őt,
azt kapod vissza egyszer igazán!


Hiszek Istenemben

Hiszek az Istenben, úgy, ahogy a Napban,
még ha nem is látom minden pillanatban,
még ha nem is érzem meleg, tiszta fényét,
akkor is birtoklom éltető reményét!
Hiszek Istenemben, mint éltető esőben,
mert áldását szórja, s nem vár semmit tőlem.
Nincs is egyéb dolgom, mint szívemből adni,
szeretetét szórva, a világra hatni.
Hiszek az Istenben, mint tiszta levegőben,
lélegzetvételben, melyből kijut bőven,
s amely életben tart, s a tüdőmbe árad,
amit a jó Isten adni el nem fárad.
Hiszek a szavakban, lelkem erejében,
amit Isten adott, hogy világát éljem.
Enyém a teremtés, gondolat hatalma,
és enyém a tudás, s jelképe, az alma.
Hiszek Istenemben, enyém gazdagsága,
az élet fájának gyümölcstermő ága.
Csak az nem az enyém, miben hitem gátol,
mert azt megtagadja lelkem önmagától.
Mert Istenem megad mindent, amit kérek,
mit el merek hinni, vagy amit remélek,
s amit én úgy hiszek: - Jár, mert megérdemlem,
aminek a magja kicsírázik bennem.
Elérhetek bármit, miben hinni merek,
mire képes vagyok, úgy mint “Isten-gyerek",
akit teremtője ezzel felruházott,
kit képességekkel gazdagon megáldott.
Hiszek az Istenben, magáért teremtett,
hogy a világában én teremtsek rendet,
s adott nekem hozzá végtelen sok társat,
hogy egy színes álmot majd valóra váltsak!
Hiszek Istenemben, a szeretet szavában,
szeretetet szórni, a dolgom a mában!
Hitet, reményt adni fénnyel a sötétben,
tenni, amit tudok, csendben, észrevétlen...

 (Aranyosi Ervin)


Gyönyörű Zöld (La Belle Verte, 1996, teljes film, magyar felirattal)

Szamszára
Gyönyörű zöld azaz (La Belle Verte /Beautiful green) "egy ritka francia film, amelyet nem hivatalosan betiltottak", 1996-os elkészülte óta nem játszották moziban, és tévén is csak néhány eldugott csatornán a késő éjszakai órákban... a youtube is törölte.

Gyönyörű zöld (La Belle Verte /Beautiful green) francia film

Coline Serreau és Vincent Lindon filmje 1996-ból, egy humánökológiai műalkotás. A neten több helyen azt terjesztik, betiltották, agyonhallgatják. Nem úgy tűnik, a film sok helyen, és több nyelven is elérhető, csak talán nem sokan fogják fel az üzenetét. A film érdekes és biologikus, így felkerült a biologika.tv videótárába is.

Film leírás
"Mila egy fejlett bolygó (földi emberek számára) különleges képességekkel rendelkező lakója az interplanetáris kapcsolattartás jegyében jelentkezik önkéntesnek, hogy a bolygó 200 év után végre küldhessen valakit látogatóba a Földre. A legutóbbi alkalommal mikor ott járt valaki ebből a társadalomból, épp a Nagy Francia Forradalom zajlott és a az akkori társadalomnál érettebb és fejlettebb közösséget jósolnak az indulás előtt... Érkezése alaposan felbolygatja a kedélyeket Párizsban. A film rávilágít jelenlegi társadalmunk esztelenségeire és egy élhető, elgondolkodtató alternatívát mutat be. Humoros, szórakoztató, mélyen elgondolkodtató, szívem szerint minden egyes emberrel megnézetném a Földön, pillanatok alatt a személyes kedvenceim egyikévé vált. Jelentőségében a Mátrix-hoz és a Thrive-hoz hasonlítható..."

Apák és Anyák

Apám tudta a csillagok nevét
Anyám kötözte virágok sebét
Anyám szebb volt az apám szemében
Apám egy szó volt az anyám nevében

Anyám ismerte apám lépteit
Apám szerette anyám éveit
Anyám felhő volt világos égen
Apám esőcsepp megázott réten

S eljöttek értem...s eljöttek értem...

(Adamis Anna, Kovács Kati)


Elveszíthetetlen öröm

„Adj szót, vigaszt, ha van, falatot,
derűt, tudást, vagy békítő kezet,
mindez Tiéd! Vesd másba s nézheted,
hogy nő vetésed, hozva dús kalászt,
s meggazdagítva lelked asztalát.
Csoda történik: minél többet adsz,
Te magad annál gazdagabb maradsz.”

(Bódás János)


Köszönöm, köszönöm, köszönöm

Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimben
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édes anyámat,
Fiatalságomat és büneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.

(Ady Endre)

Látható az Isten

Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.
De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:
Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.

(Wass Albert)



Kései köszöntő


Köszöntenélek, s nem lehet.
Már fentről nézel vissza rám.
Ünnepelnék, együtt veled,
de nem vagy már itt, jó Anyám.
Emléked még szívemben él,
de karom többé el nem ér.
Sóhajom száll, mint lenge szél:
– Fogadd hálámat mindenért!
Te voltál létem angyala,
biztonság, fészek, szeretet.
Hozzám szólt lelked szép dala.
Hallgattam, s néztem szemedet.
Kincsként ölelted gyermeked,
s bár megváltozott a világ,
elvenni tőled nem lehet!
Mindig így fog gondolni rád!
Örökkön élő mosolyod,
álmomban még reám vetül.
Ott még arcodon hordozod,
s büszkén viseled legbelül.
Ám nappal már nem láthatom,
nem dédelget a két kezed.
Hiányod súlya fáj nagyon,
s gyógyír rá az emlékezet.

(Aranyosi Ervin)



Tanács

Kit szeretsz s akik szeretnek,
Ha bántanak, ha megsebeznek:
Ne haragudj rájok sokáig!
De öntsd ki szíved' s ha letörléd
A fájdalom kicsordult könnyét:
Bocsáss meg! hidd, enyhedre válik.

Óh egymást hányszor félreértjük,
Szeretteinket hányszor sértjük,
Bár szívünk éppen nem akarja.
Mi is talán vérzünk a sebben,
Nekünk is fáj még élesebben,
De büszkeségünk be nem vallja.

Ne légy te büszke, légy őszinte,
Híved legott azzá lesz szinte,
Oszlik gyanú, megenyhül bánat;
Oly váratlanul jöhet halálunk!
S ha egymástól haraggal válunk:
A sírnál késő a bocsánat.

(Gyulai Pál) 


Megtalálod

"Ha igazán szereted a természetet, mindenhol megtalálod a szépséget."
(Vincent Van Gogh)


Aki szereti a kutyákat

"Aki szereti a kutyákat, valóban szereti őket, nem egyszerű állatokat vagy házi kedvenceket, hanem társakat lát bennük, sőt többet. Tiszteli a velük született méltóságot, felismeri, hogy képesek az örömre és a bánatra, és hogy sejtik az idő zsarnoki természetét, még ha nincsenek is teljesen tisztában annak kegyetlenségével, és ellentétben azzal, amit a szemellenzős szakértők állítanak, van valami fogalmuk önnön halandóságukról." /Dean Ray Koontz/


A Szeretet sohasem lehet önző

"A Szeretet sohasem lehet önző. 
A szeretet azt jelenti, hogy együtt növekszünk, egymástól tanulunk, és sohasem adjuk fel!
- Ne csak elvárd, hogy szeressenek, hanem légy készen arra, hogy feltétel nélkül szeretni is tudj!"
(Nick Vujicic)


Elégedett vagyok

„...én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek” (Filippi 4:11)


Használd

Használd, amit Isten neked adott!
„… az Istentől kapott erővel…”
(1Péter 4:11)


Minden lehetsz

„Nem mindig lehetsz az, ami szeretnél lenni,
de minden lehetsz, aminek Isten akar látni.”
(irene)


Ha belül hordozod a Napot, nem számít, hogy kint esik. :)



Ágnes::)

Imádság

Istenem! Vétkeztem, és eltűrted.
Elhagytalak, és még mindig fönntartasz.
Ha bánkódom, megbocsátasz. Ha visszatérek, ismét befogadsz. 
Ha halogatom ezt, vársz rám. Visszahívsz, ha eltévedek.
Édesgetsz, ha ellenállok.
Megvárod, míg felébredek kábultságomból. 
És egészen magadhoz ölelsz, ha Hozzád térek.
(Szent Ágoston)



Minden napra kívánok neked valami szépet ! :)

Az nem lehet, hogy nap mint nap csak rossz, nehéz dolgok történjenek.
Próbáld meglátni a jót is, mentsd el magadba a mindennapok apró kis csodáit, örömeit.
Minden napra kívánok neked valami szépet ! :)