Egymásra hajló fák között

Őri István
     Egymásra hajló fák között
         
     Egymásra hajló fák között,
     boldog élettel hátam mögött
     mennék Veled
     nem számolnám a perceket
     átölelném az éveket
     s Téged
    
     Egymásra hajló fák között,
     feledett árnyak mögött
     mennék Veled
     nem néznék hátra már soha
     léptem nem lenne tétova
     mert éreznélek
     Téged
    
     Egymásra hajló fák között
     szemem szemedbe költözött
     testünk zöld fénybe öltözött
     eggyé lettünk a fákkal
     a titkokkal, a világgal
     Veled
    
     Egymásra hajló fák között,
     megálltunk egy tisztás fölött
     s nem mentünk tovább,
     mert megtaláltuk
     a Tündérek Otthonát
     Veled

Döbbenés ...

Őri István:: Döbbenés....

Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek,
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom, hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.

Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj.
Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,

S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra, hogy nevessünk,
És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.....

A fa éneke a lehulló levélhez

 Őri István: A fa éneke a lehulló levélhez

elengedlek...

most menj,
s ha messze jársz is,
azért üzenj,
mert én itt maradok,
nem mozdulhatok
ez a dolgom:
várakozok
a télre,
a fehér bársony létre,
míg te a messze földet járod...

itt várok rád,
hogy visszatérj,
mert én anyád vagyok,
s szerelmes párod...
mesélj majd,
merre jártál
s hogy te is úgy vártál
engem,
mint én téged?
számoltad-e a perceket?
s amikor álmodtál
virágos rétet,
emlékeztél-e rám,
ki e rét fölé borul,
ki alatt hűs az árny
és megpihen a vándor,
ha az est ráalkonyul?
mesélj az álmaidról,
miket a puha avar adott neked
ugye nem fáztál
a bársony hó alatt,
ugye nem bántott
a zord téli üzenet?


itt vagy ágaim alatt,
mégis oly távol...
s bár létünk tűnő pillanat,
állnom kell helyemen,
vigyáznom rád,
testvéreidre,
és a rétre is,
hogy amikor
a Fény király
újra életre kel,
és a Tavasz tündér
már közel,
felemeljelek,
ébresszem
gyengéd álom létedet,
hogy sarjadj ki újra ágamon
s adj nekem
új tavaszt,
új Életet.