Kései köszöntő

Köszöntenélek, s nem lehet.
Már fentről nézel vissza rám.
Ünnepelnék, együtt veled,
de nem vagy már itt, jó Anyám.
Emléked még szívemben él,
de karom többé el nem ér.
Sóhajom száll, mint lenge szél:
– Fogadd hálámat mindenért!
Te voltál létem angyala,
biztonság, fészek, szeretet.
Hozzám szólt lelked szép dala.
Hallgattam, s néztem szemedet.
Kincsként ölelted gyermeked,
s bár megváltozott a világ,
elvenni tőled nem lehet!
Mindig így fog gondolni rád!
Örökkön élő mosolyod,
álmomban még reám vetül.
Ott még arcodon hordozod,
s büszkén viseled legbelül.
Ám nappal már nem láthatom,
nem dédelget a két kezed.
Hiányod súlya fáj nagyon,
s gyógyír rá az emlékezet.

(Aranyosi Ervin)

Mikor gyermek voltam

 

Mikor gyermek voltam elhittem anyámnak

Hogy a virágos rét mesél s angyalok járnak

És Isten szeme mindenütt ránk figyel

És jó emberek jót tesznek mindenkivel.

Mikor gyermek voltam elhittem anyámnak

Hogy a fák, ahogy egymás mellett állnak

Beszélgetnek, ahogyan levelük susog

És hogy kitartó céllal messze jutok.

Mikor gyermek voltam elhittem anyámnak

Hogy sóhaja van a reggeli tájnak

És az alkony, amikor leszáll felénk

Valahol meglassul az időkerék.

Mikor gyermek voltam elhittem anyámnak

Hogy Jézus a pásztora minden nyájnak

S az üstökös kívánságot hordoz

És az imánk, ha tiszta, feloldoz.

Mikor gyermek voltam elhittem anyámnak

Hogy a háztetőkre, ha madarak szállnak

Üzenetet hoznak messzi helyekről

És könnycseppek sírnak a patakkövekről.

Ma már sok mindent tudok, de hitben látok,

És hiszem, hogy Isten ezt a világot

Úgy formálta, hogy színes legyen

És az anyák meséiben tanítás legyen.

Játékkal készülve a felnőtt létre

A gyermek az anyaszívben érik készre

Majd a gondos, gondoskodó évek alatt

Lelkében az intés, okítás megmarad.

És viszi tovább, építi magasra

Az új anya képzeletet fest a falakra

És a gyermeke azt mind magába issza,

Majd felnőve az övéinek adja vissza.

Elhittem anyámnak a jót és a szépet

És ma is hiszem még a virágos rétet

Ahol már az unokái lelnek mesét és virágot…

…Köszönöm Anyám ezt a világot!

(Gáspár Gyöngyi)

Anya hidd el

Anya hidd el ! Szeretlek téged !
bár tudom hogy sokszor rossz vagyok,
megbántani sosem akarlak,
csak önmagammal harcolok.

Anya hidd el ,én nem vagyok rossz !
Csak megtévedtem mint bárki más,
sajnos, mit édennek hittem,
nem volt, csak csupasz délibáb .

Anya hidd el, megbántam régen !
Bár helyrehozni már nem tudom,
s ha szemedben könnyeket látok,
csak önmagamat vádolom.

Anya hidd el ,szeretlek téged !
Ezentúl sokkal jobb leszek !
Ölelj magadhoz ! Had érezzem
vállamon vénülő kezed .

(Meggyesi Éva)

Ahogy a napok rövidülnek...

Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted

Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.

Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.

S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.

Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.

A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.

Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.

(Kibédi Ervin)

Köszönöm Anyám

Emléked az idő tőlem elrabolja,
nincs már ki féltőn, óvón átkarolna.
Tested enyészeté, porlad lenn a sírban.
Ki ringattál egykor, halkan dalt dúdolva,
fáradt kezed, arcom többé nem simítja.

A sírodnál köszöntelek drága, jó Anyám,
Köszönöm az életet, amit testedből adtál.
Köszönöm az éveket, a fájón szépeket,
minden féltő szavad, s a kedveset.
Minden mosolyod és bús könnyedet,
nekem adtál mindent, mit csak lehetett.

Száz emlék súlya nyomja sajgó szívem,
Mit Tőled kaptam, meg sem köszönhetem.
Itt hagyom a könnyeim harmatként a síron,
Öleljen a holdsugár, a nap fényével simítson.
Szerettelek nagyon, amíg csak éltél,
Legyen áldott a föld, hova megpihenni tértél!

Nagyné Kiss Erzsébet
(2011. április 28.)

 

 

 

 

Inkább vagyok anya, mint bármi a világon

Inkább vagyok anya, mint bármi a világon,
Gyermeket nevelni szebb, mint a legszebb álom.
Inkább törlöm arcát, gyönyörködöm nagy szemében,
Minthogy híres legyek, s elborítson a sok érdem.

Anyád szemében

Kiss Jenő: Anyád szemében

Anyád szemében
ott a nap;
sugarai rád hullanak,
hogy nőj te szépen.

Anyád szemében
ott a hold,
beteg, ha voltál, rád hajolt
a lázas éjben.

Anyád szemében
ott a víz;
a könny, ha utad félre visz,
jaj! baj ne érjen...

Anyád szemében
ott a tűz:
ha csüggednél, szívedbe tűz,
lobogjon, égjen!