Nem a tulajdonod a gyermek

A gyermek nem tiéd, bár hozzád születik,

tanítani jött ő választott szüleit.

Neveld tehát szívvel, boldog szeretettel,

hadd legyen belőle igaz, érző ember!

Figyeld a vágyait, álmodj együtt véle,

segítsd őt az útján, hogy célját elérje!

Ne add örökségül nem teljesült vágyad,

ne add rá álmaid – levetett ruhádat!

Nem a te életed kell neki megélni,

ne akard az útját másikra cserélni!

Engedd azzá válni, kivé lennie kell,

s talán tetteivel téged tanít, nevel!

Engedd a szekerét könnyedén gurulni,

támogasd és meglásd, fog ő boldogulni!

Egyengesd az útját, s te is jobbá válhatsz,

s tán kérdéseidre ő fog adni választ!

Köszönd meg a sorsnak, hogy téged választott,

hogy szeretetével, szívvel elárasztott!

Ne tereld másfelé, mint amerre menne,

hiszen egy új jövő csírázik ki benne!

Hagyd, hogy megmutassa fénylő csillagait,

próbáld megérteni, ami benne lakik.

Ne urald a lelkét, de dicsérd, ha jót tesz,

biztasd, jó ha belé néha lelket öntesz!

Ami nagyon fontos, tedd ezt szeretettel,

hadd legyen belőle igaz, érző ember!

Hadd válhasson azzá aminek született,

ne adj vágyainak béklyót, feszületet!

Nem a tulajdonod, ne akard uralni,

ha más utat keres, nem kell belehalni!

Te dolgod, hogy segíts, – s csak akkor, ha kérte!

Ha eléri célját, hálás lesz majd érte.

( Aranyosi Ervin)

Uram, kérlek, sétálj át házamon!

Aranyosi Ervin: Uram, kérlek, sétálj át házamon!

Uram, kérlek, sétálj át házamon!

Vidd el fájdalmam, oldd fel a bánatom!

Add hogy a létben boldogabb legyek!

Segíts tanulni, hogy kedvedre tegyek.

Ó, nem csak megfelelni vágyom én,

csak tenni dolgom, önként és könnyedén,

hogy a világ vidámabb hely legyen,

s ne uralkodjon ember, emberen.

Ó, jó Uram, nem várok új csodát,

csak legyen itt is úgy, mint odaát.

Jusson a Földre elég tiszta fény,

lehessen több a hívő, tiszta lény.

Én nem hiszem, létünknek ára van,

hogy nem lehet álmunk határtalan,

hogy a szeretet pénzben mérhető,

vagy nyitott szívvel el nem érhető!

Uram, engedd, hogy eszközöd legyek,

minden szavam töltse meg szeretet,

s úgy mint magot, igédet szórva szét,

legyen hasznos a vers, a szóbeszéd!

Hadd nyissam végre fel a szemeket,

az élet célja csak a szeretet!

S nem kell se harc, se véres küzdelem,

annak, ki így él, majd együtt, velem.

Uram, kérlek, sétálj át házamon!

A lét ne legyen teher vállamon,

élhessek végre szabadon, boldogan,

s kövessék léptem a Földön oly sokan!

Hiszek Istenemben

Hiszek az Istenben, úgy, ahogy a Napban,
még ha nem is látom minden pillanatban,
még ha nem is érzem meleg, tiszta fényét,
akkor is birtoklom éltető reményét!
Hiszek Istenemben, mint éltető esőben,
mert áldását szórja, s nem vár semmit tőlem.
Nincs is egyéb dolgom, mint szívemből adni,
szeretetét szórva, a világra hatni.
Hiszek az Istenben, mint tiszta levegőben,
lélegzetvételben, melyből kijut bőven,
s amely életben tart, s a tüdőmbe árad,
amit a jó Isten adni el nem fárad.
Hiszek a szavakban, lelkem erejében,
amit Isten adott, hogy világát éljem.
Enyém a teremtés, gondolat hatalma,
és enyém a tudás, s jelképe, az alma.
Hiszek Istenemben, enyém gazdagsága,
az élet fájának gyümölcstermő ága.
Csak az nem az enyém, miben hitem gátol,
mert azt megtagadja lelkem önmagától.
Mert Istenem megad mindent, amit kérek,
mit el merek hinni, vagy amit remélek,
s amit én úgy hiszek: - Jár, mert megérdemlem,
aminek a magja kicsírázik bennem.
Elérhetek bármit, miben hinni merek,
mire képes vagyok, úgy mint “Isten-gyerek",
akit teremtője ezzel felruházott,
kit képességekkel gazdagon megáldott.
Hiszek az Istenben, magáért teremtett,
hogy a világában én teremtsek rendet,
s adott nekem hozzá végtelen sok társat,
hogy egy színes álmot majd valóra váltsak!
Hiszek Istenemben, a szeretet szavában,
szeretetet szórni, a dolgom a mában!
Hitet, reményt adni fénnyel a sötétben,
tenni, amit tudok, csendben, észrevétlen...

 (Aranyosi Ervin)

Kései köszöntő

Köszöntenélek, s nem lehet.
Már fentről nézel vissza rám.
Ünnepelnék, együtt veled,
de nem vagy már itt, jó Anyám.
Emléked még szívemben él,
de karom többé el nem ér.
Sóhajom száll, mint lenge szél:
– Fogadd hálámat mindenért!
Te voltál létem angyala,
biztonság, fészek, szeretet.
Hozzám szólt lelked szép dala.
Hallgattam, s néztem szemedet.
Kincsként ölelted gyermeked,
s bár megváltozott a világ,
elvenni tőled nem lehet!
Mindig így fog gondolni rád!
Örökkön élő mosolyod,
álmomban még reám vetül.
Ott még arcodon hordozod,
s büszkén viseled legbelül.
Ám nappal már nem láthatom,
nem dédelget a két kezed.
Hiányod súlya fáj nagyon,
s gyógyír rá az emlékezet.

(Aranyosi Ervin)

Hála Istennek

Istenem, köszönöm,
hogy megteremtettél!
Köszönöm, hogy rajtam kívül
ennyi teremtett él!
Köszönöm a növényeket,
a sok szép virágot.
Köszönöm a fát a bokrot.
Neved legyen áldott!
Köszönöm az állatokat,
hálás vagyok értük,
köszönöm, hogy életemet
színesíti éltük.
Köszönöm az embereket,
jót is, és a rosszat.
Kik szépítik életemet,
s akik rám bajt hoztak.
Mindannyian tanítottak,
világom megélni.
Köszönöm, hogy megmutattad,
miért nem kell félni.
Köszönöm, hogy itt vagy velem,
tudom, itt élsz bennem.
Köszönöm, hogy segítettél
jó emberré lennem.
Köszönöm, hogy utat mutatsz,
lábam merre menjen.
Köszönöm, hogy szívem hagyod,
szeretettel teljen.
Köszönöm, hogy hálás vagyok,
köszönöm, hogy élek.
Köszönöm, hogy megáldottál,
s én áldalak téged…

(Aranyosi Ervin)

Érints meg !

Érints meg, - erre kérlek, - ha kisbabád vagyok!
Ölelj gyakran magadhoz, nélküled "megfagyok"!
Ne csak pelenkázz, mosdass, ha éhezem etess!
Puszild meg arcom százszor, mert így természetes!
Ringass el két karoddal, nyugtasd meg lelkemet,
öledbe bújva érzem, hogy jó szülőm szeret!
Érintésed ha érzem, az biztonságot ad,
Érints meg, ez az érzés, mindig velem marad!

Érints meg, - erre kérlek, - ha gyermeked vagyok,
s nem értem a világot, s félelmeim nagyok.
Ne tarts magadtól távol, ha veled dacolok,
helyemet nem találom, sok még az új dolog!
Keresd az utat hozzám, próbálj megérteni!
könnyű álmokat hozz rám, s akarj érinteni!
Jó éj puszid oly édes, olyan megnyugtató,
mesélő érintésed álomba ringató!

Kamasz fiaddá váltam? Érints meg akkor is!
Lelkem nem érzéketlen, csak más világba visz!
Ne hidd, hogy azért bántlak, mert most komisz vagyok.
Ezer tüském is vágyja az ölelő karod!
Magam felnőttnek érzem, - s hangodra szomjazom,
az élet viharához így alkalmazkodom.
Ketté szakadt világban, még helyem nem lelem,
viselj el hogyha bántlak, s maradj mindig velem!

Érints meg! - erre kérlek, - ha barátod vagyok!
megnyugtat ölelésed, ha más felzaklatott!
Biztató szép szavakkal lelket is önts belém.
értelmet adj a létnek, és tarts tükröt elém.
Kétségeimet vesd el, tudasd: fontos vagyok!
Lehet hogy érintésed, minden, amit kapok.
Ha szomorú a lelkem, vidámíts végre fel,
legyél velem ha baj van, s nem hagylak én sem el!

Kedvesem, éltem párja, most hozzád fordulok,
érintésed, szerelmed, a legszentebb dolog.
Ám tévedés azt hinned, a szenvedély elég.
Ezer félelmem kerget a karjaidba még.
Megnyugtat ölelésed, vigaszt nyújtasz nekem,
lágyan szoríts magadhoz és szebbítsd életem!
Ilyenkor végre érzem, - szemünk együtt ragyog.
Olyannak szeretsz engem, amilyen ÉN vagyok.

Felnőtt gyereked lettem, most már csak az leszek,
s van már saját családom, kiket ölelhetek.
Anyám, s apám karjára mégis számíthatok.
Érints meg most is, kérlek, mikor gyenge vagyok.
Szülői ölelésed, ma is sokat jelent,
így segíts értékelni, múltat jövőt, jelent.
Már én is másképp látlak, jobban becsüllek már.
Ami fájt elfelejtem, az élet jó tanár.

Érints meg még! - ezt kérem - idős szülőd vagyok.
Erős karodra vágyom, mielőtt meghalok!
Érints meg, ahogy egykor érintettelek,
amikor apró voltál, kis, védtelen gyerek.
Ülj le a közelembe, fogd kezem, adj erőt,
simíts az öreg arcon, sok ráncot, vad redőt!
Melegítsd át a szívem, megfáradt tagjaim,
te rólad szólt az élet, a legszebb álmaim.

(Aranyosi Ervin)

Ne az észre hallgass, inkább a szívedre !

Aranyosi Ervin: Fogyatékkal élő társaink

Fogyatékkal élnek. Ne hidd azt hogy mások!
Önzetlen szeretnek, mint az óvódások.
Próbálj te is nekik szeretetet adni,
ha tiszta a lelked, könnyebb elfogadni.
Ne az észre hallgass, inkább a szívedre!
Nem élhetnek Ők sem, köztünk, számkivetve.
Fogadjuk el Őket, vegyük emberszámba,
mert közénk születtek, ebbe a világba.
Isten gyermekei, s cipelik a terhet,
amit magunkfajta, tán nem is cipelhet.
Nehéz feladatot rótt rájuk az élet,
mégsem várnak többet: erőt, emberséget.