Ha majd felnőtt leszel kicsi unokám,
Én már csak emlék leszek, pár gondolatfoszlány,
mely ott rejtőzik mindazoknak érző szívében,
kiket földi világomban nagyon szerettem.
Mert az Én időm már nem lesz elég arra,
hogy melletted lehessek a boldog felnőttkorba,
és útmutatást adhassak, ha olykor-olykor néha,
könnyként csillan szemedbe a csalódások kínja.
Ezért hát, míg megtehetem, elmondom neked,
hogy az életemnél is jobban szeretlek,
hisz bennem napról-napra erősíted azt a tudatot,
hogy Te, akkor sem feledsz, ha Én már meghalok.
Sok-sok boldog percet megélhettem veled,
amit sosem feledek el, amit magammal viszek,
hisz ezek a szép emlékek azok, amik értelmet adnak,
mindazon időnek, mit fentről kiszabtak.
(Kun Magdolna)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése