Csendes magányában nem panaszkodott,
akkor sem amikor könnyet hullatott,
mert fájdalmánál erősebb volt azon tudata,
hogy már senki nincs, aki segíthet rajta.
Ezért tudott mindvégig erős maradni,
szívének gondjait sorsára hagyni,
és úgy élni az életét, hogy minden könnycseppje,
anyai mosolyba legyen elrejtve.
Bátor volt az én anyám, hétköznapi hős,
ki most tiszta szívvel áll a Jóisten előtt,
aki már minden egyes könnyét felszárította,
hogy szép lelkét ne sebezze a magány fájdalma.
Én is így élem le majd az életem,
gondjaim, fájdalmaim mind félreteszem,
és bátran tűröm el, ha a sorsom megsebez,
mert tudom odafenn minden könnyebb lesz.
(Kun Magdolna)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése