Ölelsz-e még akkor
Ha majd a sötétség árnyai mellénk szegődnek,
és reszketeggé teszik ráncos kezünket,
olyannak látsz-e mint akkor hajdanán,
mikor csókjaidtól volt tűzforró a szám.
Ha már sérült tudatom nem emlékezik,
és fájni sem fájja többé az élet sebeit,
vigyázod-e velem azokat a jelenperceket,
ami kettőnknek még elrendeltetett.
Ha majd kibontott hajamon nem csillan több fény,
s mosoly sem nyit utat ajkam szegletén
ölelsz-e még akkor és simítod-e arcom,
addig amíg rám nem terül a csillagfényes alkony.
Ha majd szoros kötelékünk lazulásra vágyik,
mert szivárványt fon bele egy másik dobbanás is,
őrzöd-e hűségét annak a sok együtt töltött évnek,
amibe kettőnk sorsa mélyen beleégett.
Vagy minden, ami voltam
el lesz feledve,
s csak szálló porszem leszek
szélnek eresztve.
(Kun Magdolna)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése