EGY BÚZASZEM:
fiam, ezt hagyom íme rád,
benne dobpergést, halk zenét,
frissen-sült kenyér illatát,
tüzes kemencék énekét.
Hidd el fiam, hogy nem kevés ez:
egy búzaszem. Ért szót vele,
s eljutsz a dolgok lényegéhez,
a teremtés sűrűibe.
Édes fiam, vedd hát kezedbe:
ez a a búzaszem - a hazád.
A Nap kalásza reszket benne,
s a szőke Föld néz vissza rád.
EGY BÚZASZEM:
és benne - minden.
Legendák, Élet és halál.
Bölcsőjében a gyermek-isten
ember-anyja mellére vár...
... De Máriának futni kellett
s elapadt éltető teje, -
Kánaán arcán búza pergett
s Józsefnek nem volt kenyere.
Egy búzaszem - tengernyi képpel
a történelem tenyerén:
parázsban szántó faekékkel
fellahok vergődnek körém.
Egyiptom éhe, szomja, földje
kiált e búzaszemen át,
s ostor-esőkkel megvert, görbe,
kenyérért küzdő páriák.
A nép, a jámbor, egyszerű nép,
a változó és halhatatlan,
viszi roppant búzakeresztjét
e Földgolyó-nagy búzamagban:
megy halálba s feltámadásba,
Hófehér Bárány, roskadozva,
s Fekete Kos vérében ázva
önmaga szívét veti porba...
ez a búzaszem vágy és élet
szilaj egymásba-szakadása,
békés, szerelmes nemzedékek
ölelkezése, aratása, -
marokszedő szép ősanyáink
gyúltak venyige-táncra benne,
s legénykedő, víg ősapáink
gyürkőztek nászra, győzelemre.
E búzaszemben tűzkakas fut
s lángtőgyű csordák keveregnek,
s kaszapengék nyitnak kaput
csillagot-rúgó méneseknek.
EGY BÚZASZEM:
és benne - minden.
Fellázadt szívek, térdgolyók,
tüzes trónján a paraszt-isten,
s kepéken szülő asszonyok, -
Fiam, figyelj a pirkadatba,
gyújtsd magadba minden tüzét:
e búzaszemből Dózsa arca,
Petőfi, Lenin néz feléd,
s íme, háborúk, forradalmak
roppant vörös vetése ring,
s gonosz rendek, széttört hatalmak
nyögik a nép csapásait...
Ki tudhatná, hány nemzedék
munkája, harca él fiam,
a megszegett Nagy Őszi Ég
kenyérízű csodáiban ? -
ÉDES FIAM, te jól tudom, már
új csodák vonzásában élsz,
s nem a régi paraszti táj,
de gépcsodák nyelvén beszélsz,
mégis fiam, úgy vidd e dalt,
az ősi lét tűzcseppjeit,
mint vérpezsdítő jó italt,
s anyaföldünk forrásait, -
mert nélkülük jaj, megszakad,
elapad benned az erő,
s nagy kő- és fémkazlaidat
semmivé csépli az Idő...
És Ő is - Ő - e búzamag,
mit Április szele vetett,
csak úgy hajt dús kalászokat,
ha szíveddel melengeted...
EGY BÚZASZEM:
s nézd, benne mélyen,
fel-feldereng egy tiszta nyár,
melynek suhogó sűrűjében
álmaink piros malma jár.
EGY BÚZASZEM:
fiam, ezt hagyom íme rád,
élő szívem földjét, egét,
kemencék pattogó dalát,
dobpergést, halk zenét,
s hazám széljárt mezőin át
egy malom énekét.
Ne csüggedj, Atlasz című kötetből (1973.)
fiam, ezt hagyom íme rád,
benne dobpergést, halk zenét,
frissen-sült kenyér illatát,
tüzes kemencék énekét.
Hidd el fiam, hogy nem kevés ez:
egy búzaszem. Ért szót vele,
s eljutsz a dolgok lényegéhez,
a teremtés sűrűibe.
Édes fiam, vedd hát kezedbe:
ez a a búzaszem - a hazád.
A Nap kalásza reszket benne,
s a szőke Föld néz vissza rád.
EGY BÚZASZEM:
és benne - minden.
Legendák, Élet és halál.
Bölcsőjében a gyermek-isten
ember-anyja mellére vár...
... De Máriának futni kellett
s elapadt éltető teje, -
Kánaán arcán búza pergett
s Józsefnek nem volt kenyere.
Egy búzaszem - tengernyi képpel
a történelem tenyerén:
parázsban szántó faekékkel
fellahok vergődnek körém.
Egyiptom éhe, szomja, földje
kiált e búzaszemen át,
s ostor-esőkkel megvert, görbe,
kenyérért küzdő páriák.
A nép, a jámbor, egyszerű nép,
a változó és halhatatlan,
viszi roppant búzakeresztjét
e Földgolyó-nagy búzamagban:
megy halálba s feltámadásba,
Hófehér Bárány, roskadozva,
s Fekete Kos vérében ázva
önmaga szívét veti porba...
ez a búzaszem vágy és élet
szilaj egymásba-szakadása,
békés, szerelmes nemzedékek
ölelkezése, aratása, -
marokszedő szép ősanyáink
gyúltak venyige-táncra benne,
s legénykedő, víg ősapáink
gyürkőztek nászra, győzelemre.
E búzaszemben tűzkakas fut
s lángtőgyű csordák keveregnek,
s kaszapengék nyitnak kaput
csillagot-rúgó méneseknek.
EGY BÚZASZEM:
és benne - minden.
Fellázadt szívek, térdgolyók,
tüzes trónján a paraszt-isten,
s kepéken szülő asszonyok, -
Fiam, figyelj a pirkadatba,
gyújtsd magadba minden tüzét:
e búzaszemből Dózsa arca,
Petőfi, Lenin néz feléd,
s íme, háborúk, forradalmak
roppant vörös vetése ring,
s gonosz rendek, széttört hatalmak
nyögik a nép csapásait...
Ki tudhatná, hány nemzedék
munkája, harca él fiam,
a megszegett Nagy Őszi Ég
kenyérízű csodáiban ? -
ÉDES FIAM, te jól tudom, már
új csodák vonzásában élsz,
s nem a régi paraszti táj,
de gépcsodák nyelvén beszélsz,
mégis fiam, úgy vidd e dalt,
az ősi lét tűzcseppjeit,
mint vérpezsdítő jó italt,
s anyaföldünk forrásait, -
mert nélkülük jaj, megszakad,
elapad benned az erő,
s nagy kő- és fémkazlaidat
semmivé csépli az Idő...
És Ő is - Ő - e búzamag,
mit Április szele vetett,
csak úgy hajt dús kalászokat,
ha szíveddel melengeted...
EGY BÚZASZEM:
s nézd, benne mélyen,
fel-feldereng egy tiszta nyár,
melynek suhogó sűrűjében
álmaink piros malma jár.
EGY BÚZASZEM:
fiam, ezt hagyom íme rád,
élő szívem földjét, egét,
kemencék pattogó dalát,
dobpergést, halk zenét,
s hazám széljárt mezőin át
egy malom énekét.
Ne csüggedj, Atlasz című kötetből (1973.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése