Lábak

Lábak

 

Szeretek a lábadhoz borulni
és szeretem ölbe venni, nézni,
csókolni, a térd fölött leginkább,
hol kivillan a rózsás, rugalmas
meztelenség sávja, alig ujjnyi;
szeretek a lábadhoz borulni,
hízelkedni csókkal, halk beszéddel,
titkosan, hogy csak a lábak értsék,
füleid ne hallják és ne lásd
megvonagló szájam reszketését.

Szív a szívvel, lélekkel a lélek
nem borult még össze soha szebben
néha már-már felejtem az átkot,
elhagyottság átkát, mely fölöttem
szárny terítve leng, – de néha félek,
de a lábaidtól néha félek:
mert ők fognak elvinni, ha elhagysz,
messzire, hogy nyomodat se leljem,
mert engem még minden elhagyott –
s tán elvisznek akaratod ellen.

Lábak, pici lábak, csodaszépek,
kik sétára viszitek a testét
és a legszebb keblek, friss gyümölcsök
és a legszebb csípők, a Teremtő
remekei ringanak, ha léptek;
lábak, pici lábak, csodaszépek,
tihozzátok könyörgök, kik együtt
lépdegéltek s alusztok cipőtlen,
két egyforma, összenőtt iker:
ne vigyétek őt el soha tőlem!

(Nadányi Zoltán)